A jogos védelem törvényi szabályozása
Magyarországon mindenkinek markáns, kiforrott véleménye van a jogos védelemről, férfitársaságban divat egy sör mellett filozofálni arról, hogy mi a helyes eljárás támadás esetén. Ilyenkor mindenkiből előbújik az alfa-hím és jönnek az akció filmbe illő konfliktus kezelési megoldások. Valószínűleg így születtek a mára közszájon forgó népi bölcsességek: „Inkább a börtönbe hozzák nekem a bablevest, mint a síromra a virágot.” vagy „Makacs tagadás felfüggesztett, töredelmes beismerés letöltendő börtön.”
Lássuk mindezekkel szemben a valóságot:
Törvényi háttér:
21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha
a) azt személy ellen
aa) éjjel,
ab) fegyveresen,
ac) felfegyverkezve vagy
ad) csoportosan követik el,
b) az a lakásba
ba) éjjel,
bb) fegyveresen,
bc) felfegyverkezve vagy
bd) csoportosan történő jogtalan behatolás, vagy
c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.
(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.
(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.
(2012. évi C. törvény – a Büntető Törvénykönyvről)
Magyarázat:
A jogos védelem tehát abból meríti „megengedettségét”, hogy a jogosan védekező támadást hárít el, amit egyébként állami szervek (pl.: rendőrség) lennének kötelesek elhárítani.
A jogos védelem „intézett” vagy „közvetlenül fenyegető jogtalan támadás” ellen gyakorolható. A fenyegető támadás lényegében nem más, mint támadással való fenyegetés, vagyis támadásra utaló magatartás kifejezése. A fenyegetettség csak akkor állja meg a helyét, ha a támadó és a védekező térben egymás közelében vannak és a támadó a támadást azonnalra ígéri, vagy olyan cselekményt hajt végre, amelyből a támadás azonnali megindítására lehet következtetni. Mindezeknek ténylegesen fenn kell állnia, ugyanis nincs jogos védelmi helyzetben az, aki csak arra következtet, hogy meg akarják támadni, a támadásnak vagy a fenyegetésnek tényszerűen kell fennállni. ( pl.: az nem lehet indok, hogy : „Azt hitten, azért kotorászik a zsebében, mert kést akar rántani, hogy leszúrjon.”)
A támadásnak szükségképpen nem kell személy ellen irányulnia, irányulhat közérdek (pl.: középületet akar valaki felgyújtani), illetőleg a védekező vagy más javai ellen is. (pl.: más személy ajtaját feszegető betörő, zsebtolvaj stb.) Tehát a jogos védelem nem kizárólagos „önvédelmet” jelent.
Nincs jogos védelmi helyzetben továbbá:
- aki tettlegességgel provokálja ki a támadást. A becsületsértés (egymás illetve egymás édesanyjának sértegetése) nem ok a támadásra. Ez nem provokálás.
- aki maga is a „jogtalanság talaján áll”. Pl.: kölcsönös dulakodás esetén.
- egyik fél sem kocsmai verekedések alkalmával, még akkor sem, ha az egyik fél a másik fölébe kerekedik. (Kocsmának számít minden olyan hely, ahol szeszes italt szolgálnak fel).
Ellenben nem beszélhetünk kölcsönös verekedésről, ha a támadó részéről a bántalmazás kezdettől fogva kitartó és a vádlott kizárólag a támadás elhárítása érdekében folyamodott tettlegességhez.
Szükségesség:
Ha lehet, ki kell kerülni a konfliktust, ha az elkerülhetetlen, a magyar jogrend elismeri a jogtalan támadás elleni védekezés szükségességét, tehát általában nem terheli menekülési kötelezettség a megtámadott felet.
Arányosság:
Csak olyan mértékű sérelem okozható, mint amilyennel a támadás fenyegetett. Ha ezt a mértéket a védekező túllépi, a „többletsérelemért” felel. Az arányosság megítélésénél nagy szerephez jutnak az esemény körülményei, illetve a védekezésként használt eszköz.
Tehát például a pusztakézzel indított támadást, amely rendszerint „csak” testi sértést okoz, nem lehet élet kioltására alkalmas eszköz (pl.: kés, bot, stb.) használatával elhárítani. Amennyiben több támadó van vagy a védekező jóval gyengébb fizikumú, esetleg idős és nem várható el tőle, hogy valamilyen eszköz használata nélkül hárítsa el a támadást, úgy ő jogosan jár el. Amennyiben a támadás az életünket veszélyezteti, élet kioltására alkalmas tárggyal támadnak, úgy a védekezés akkor sem aránytalan, ha az a támadó életébe kerül. Továbbá nem minősül aránytalannak erőszakos nemi közösülés elhárítása esetén kifejtett gyilkolási cselekmény sem.
Szükséges mérték túllépése a 29.§ (2) illetve (3) alapján nem büntethető, illetve a büntetés korlátlanul enyhíthető. Azonban ezt az összes körülmény beható vizsgálata dönti el, mert ez gyakorlatilag emberölésnek minősül. Itt a bíróság az élettapasztalatra van tekintettel. Azt elemzi, hogy a megtámadott megijedhet-e annyira, hogy a védekezés mértékét felismerni tudja. De ezen bekezdések nem vonatkoznak arra az esetre, ha a támadó már befejezte a támadást és a „védekező” utána is folytatja a „védekezést”.
Fontos:
A harcművészeteket gyakorlók igen szigorú megítélés alá esnek a jogos védelmi helyzet elbírálásakor. Kiemelten az arányosság és a szükségesség felismerése terén, hiszen a harcművész teste maga a fegyver – neki nincs szüksége késre vagy pisztolyra ahhoz, hogy ember életet oltson ki, valamint elvárják tőle a szükséges mérték felismerését, lévén, hogy hosszú évek óta gyakorolja a küzdelmet. Továbbá nehezen hiszik el a harcművésznek, hogy azért okozott halálos sérülést, mert megijedt.
Konklúzióként tehát annyi, hogy mindenki komolyan mérlegeljen és gondolkozzon, mielőtt bármilyen konfliktusba keveredik, mert a tét óriási. Azt talán nem kell ecsetelnem, hogy milyen kellemetelen súlyos sérülésekkel feküdni a kórházban, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akár győzünk, akár veszítünk, adott esetben a bíróság előtt is igazolnunk kell cselekedeteinket.
